Ki képes kitörni a buborékból?

2026. október 6–7. Siófok, Hotel Azúr

Takács Borbála

Euronics

Magyarország

    Takács Borbála

Ez év októberétől az Euronics kampánycsapatát irányítja, ahová az Ads Interactive Media Services divíziójának vezetői pozíciójából érkezett. Az idei évben a hazai és nemzetközi retail media és digitális közterületi megoldások feltérképezésével és fejlesztésével foglalkozott, célja pedig, hogy ezek a területek a technológia aktuális lehetőségeire építve, szervesen integrálódjanak a hirdetői, média- és szolgáltatói ökoszisztémához. Korábban négy éven át irányította a korábban az Adevinta Hungary csoporthoz tartozó Jófogás, Használtautó.hu és Autónavigátor marketingtevékenységeit, majd a hazai tulajdonba került Jófogás és a Vatera marketing- és kommunikációs csapatát vezette. Pályafutása első húsz évében ügynökségi oldalon dolgozott, az Arcusnál, a MediaComnál, majd a Havas Médiánál építette fel és irányította a digitális divíziók munkáját, ezt követően pedig az IPG-hez tartozó Universal McCann Hungary operatív igazgatói posztját töltötte be. A digitális világ pályája kezdete óta meghatározó számára. Az ELTE PPK-n, Mérő László és Baracskai Zoltán által vezetett „Kreativitás Ökológia” kísérleti képzés a szervezetek megújulási képességének fejlesztése felé terelte érdeklődését. Ezt a szemléletet a technológiai fejlődés szervezeti és üzleti hatásainak vizsgálatával ötvözi, amely ma is szakmai fókuszának középpontjában áll.